Majonézes burgonyasaláta

Hozzávalók:

  • 80 dkg burgonya
  • 2 fej lilahagyma
  • 4 evőkanál majonéz
  • 2 dl tejföl
  • 1 kiskanál cukor
  • só, borsikafű, pár csepp citromlé, kis víz

A burgonyát héjában megfőzzük, majd meghámozzuk és felkarikázzuk. A lilahagymát szintén vékony karikákra vagy cikkekre vágjuk. A többi hozzávalóból mártást készítünk, beletesszük a hagymát és a kihűlt burgonyát. Óvatosan megkavarjuk.

Parmezános mártás

Hozzávalók:

  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 csésze tyúkhúsleves (kockából)
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál reszelt parmezán sajt
  • 1 evőkanál citromlé
  • kb.1 dl majonéz

A petrezselyemzöldet apróra összevágjuk, a fokhagymát fokhagymanyomón átnyomjuk, majd a többi hozzávalóval alaposan összekeverjük. Hűtőben érleljük legalább fél órát. Grillezett húsokhoz kínáljuk.

Sajtkoktél

Hozzávalók (4 személyre):

  • 10 dkg ementáli sajt
  • 10 dkg szekszárdi sajt
  • 5 dkg camembert sajt
  • 1 paradicsom
  • 3-4 evőkanál majonéz
  • 2 alma
  • só,őrölt bors
  • 1-2 evőkanál tejföl

A sajtokat, a paradicsomot és a hámozott almát kockára vágjuk, majd összekeverjük a majonézzel és a tejföllel.Sóval, borssal ízesítve kelyhekbe töltjük. Fél órára hűtőszekrénybe tesszük. Toastkenyérrel, pirított dióval, mandulával tálaljuk.

Sajtos saláta pulykasonkával

Hozzávalók (4 személyre):

  • 1 fej saláta
  • 15 dkg pulykasonka
  • 15 dkg mozzarella sajt
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 15 dkg paradicsom
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, őrölt bors
  • zsályalevél, kakukkfű, bazsalikom
  • 2 evőkanál fehérborecet

A salátát alaposan megmossuk, majd leveleire szedjük. A sonkát vékonyan felszeleteljük, a sajtot és a paradicsomot felkarikázzuk. Keverőtálban összekeverjük az olívaolajat, a fehérborecetet, a friss fűszereket, a sót, az őrölt borsot. Hozzáadjuk a feldarabolt anyagokat és ezzel is összekeverjük, majd hűtőbe tesszük. Körülbelül 1/2 órát állni hagyjuk, majd tányérokra halmozzuk.

Téli saláta

Hozzávalók (4 személyre):

  • 1 fej saláta
  • 2 paradicsom
  • 2 főtt tojás
  • 2 evőkanál majonéz
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 1 evőkanál tejföl
  • só, őrölt bors
  • 1 evőkanál durvára vágott pörkölt dió

A salátát jól megmossuk, majd lecsepegtetjük. Összekeverjük a cikkekre vágott paradicsomot, tojást, majonézt, a finomra vágott petrezselyemzöldet és tejfölt. Sózzuk, majd a saláta kisebb leveleivel összekeverjük. A kész salátát a nagyobb levelekre halmozva tálaljuk. A tetejét megszórjuk a durvára vágott pörkölt dióval.

Tonhalas paradicsomsaláta

Hozzávalók (4 személyre):

  • 50 dkg paradicsom
  • 1 karcsú póréhagyma
  • 2 doboz olajos tonhal (240g)
  • 1 citrom leve
  • 12-15 szem fekete olívabogyó
  • 1 kiskanál enyhén csípős mustár
  • só, bors, porcukor
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 szál bazsalikom

A paradicsomot cikkekre vágjuk, a póréhagymát felkarikázzuk. A tonhalnak lecsurgatjuk a levét, ráfacsarjuk a citrom levét, rászórjuk az olajbogyót. A többi hozzávalóból öntetet készítünk és meglocsoljuk vele a salátát.

Tzatziki (Joghurtos uborkaszósz)

Hozzávalók:

  • 1 kis uborka
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 2 pohár joghurt
  • 2 kiskanál ecet vagy citromlé
  • 1 kiskanál menta vagy kapor

Vékonyan meghámozzuk az uborkát, lereszeljük és szűrőre tesszük, hogy a leve lecsepegjen. Összekeverjük a reszelt uborkát és a fokhagymát a joghurttal, hozzáadjuk az ecetet/citromlét és a mentát/kaprot. Sült halhoz  vagy grillezett húsokhoz kínáljuk.

Kukoricás rizssaláta

Hozzávalók:

  • 1 zacskó gyorsrizs
  • 25 dkg konzerv csemegekukorica
  • 5 dkg mazsola
  • 1 csokor zöldhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 húsleveskocka
  • 2 csokor friss kapor
  • 2 dl majonéz
  • 2 dl tejföl
  • 1/2 mokkáskanál őrölt fehér bors
  • só, porcukor, ízlés szerint citromlé

A rizst megfőzzük, de a főzővízbe előzőleg beletesszük a húsleveskockát is. A majonézt és a tejfölt simára keverjük, majd citromlével, borssal és csipetnyi porcukorral ízesítjük. Belekeverjük az egyik csokor finomra vágott kaprot, valamint az összezúzott fokhagymát. A főtt rizst a mártásba öntjük. A mazsolát megmossuk, kevés, forrásban levő vízbe szórjuk. 1 percnyi forralás után a lángról lehúzva lefedjük, 10 percig hagyjuk puhulni. Ezután leszűrjük és hozzáadjuk a salátához. Belekeverjük a megtisztított,vékonyra karikázott zöldhagymát és a leszűrt kukoricát. Hűtőben érleljük néhány órán keresztül. Tálalás előtt meghintjük a maradék kaporral.

Majonézes tésztasaláta

Hozzávalók:

  • 30 dkg makaróni
  • 20 dkg füstölt, főtt sonka
  • 3-4 csemegeuborka
  • 1 húsos, piros színű paprika
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 6 evőkanál majonéz
  • 4 evőkanál tejföl
  • 1 evőkanál ketchup
  • só, csipetnyi őrölt bors

A tésztát 5-6 centis darabokra tördeljük, és enyhén sós vízben kifőzzük. Utána leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük. A sonkát, az uborkát meg a kicsumázott paprikát gyufaszálnyi csíkokra metéljük, a petrezselyemzöldet finomra vágjuk. A majonézt a tejföllel és a ketchuppal összekeverjük, sózzuk, borsozzuk, végül az előkészített hozzávalókat beleforgatjuk. Megjegyzés: Készíthetjük makaróni helyett orsótésztával is!

Sonkás tésztasaláta

Hozzávalók:

  • 25 dkg orsótészta
  • 20 dkg füstölt, főtt sonka
  • 2 alma
  • 3-4 csemegeuborka
  • 10 dkg paprikával töltött olajbogyó
  • 5 evőkanál majonéz
  • 4 evőkanál tejföl
  • 1 teáskanál szójaszósz
  • ½ csokor petrezselyemzöld
  • só, késhegynyi cayenne bors
  • pár csepp citromlé

A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, leszűrjük. Hideg vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük. A sonkát, a kicsumázott almát és az uborkát vékony csíkokra vágjuk, az olajbogyót felszeleteljük. A majonézt a tejföllel meg a szójaszósszal simára keverjük, sóval, citromlével ízesítjük, a finomra vágott petrezselyemmel és a cayenne borssal fűszerezzük. Végül az előkészített hozzávalókat beleforgatjuk.