Almás-krumplis csirkesaláta

Hozzávalók:

  • 35 dkg sült csirkehús
  • 15 dkg füstölt sonka
  • 2 közepes alma
  • 30 dkg főtt krumpli
  • 1 fej saláta
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál almaecet
  • só, bors

A főtt krumplit felkockázzuk, összeforgatjuk az olajjal, majd hozzátesszük a csíkokra metélt csirkehúst és sonkát, a vékony gerezdekre vágott almát és a felmetélt salátát. Sózzuk, borsozzuk és ecettel leöntjük. Összekeverjük, 30 percre hűtőbe tesszük. Salátalevéllel bélelt tálba tálaljuk.

Ananászos-sonkás rizssaláta

Hozzávalók (4 személyre):

  • 40 dkg hosszúszemű rizs
  • só, őrölt fehér bors
  • 1-1 piros és zöld húsú paprika
  • 1 kis fej fodros saláta
  • 2-3 szál újhagyma
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 10 dkg sonka
  • 10 dkg ananászbefőtt
  • 150 g majonéz
  • 1,5 dl natúr joghurt
  • 1 evőkanál citromlé
  • 1 citrom

A rizst enyhén sós vízben-ügyelve arra, hogy szét ne főjön-puhára főzzük. Leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, alaposan lerázzuk róla a vizet, és hagyjuk teljesen kihűlni. A paprikát megmossuk, kicsumázzuk, és vékonyan felszeleteljük. A salátát leveleire szedjük, megmossuk, konyharuhával szárazra lapogatjuk és falatnyi darabkákra tépkedjük. Az újhagymát megtisztítjuk, majd egy kevés zöldjével együtt, rézsútosan felkarikázzuk. A petrezselymet leöblítjük és néhány levélke kivételével finomra aprózzuk. A sonkát vékony csíkokra szeljük, az ananászt leszűrjük és apróra vágjuk. A majonézt elkeverjük a joghurttal, ízlés szerint citromlével, sóval, fehér borssal, végül a petrezselyemmel. A salátát lapos tál aljára szórjuk. Az összes felaprózott hozzávalót lazán a rizshez keverjük és a salátaágy tetejére halmozzuk. Bevonjuk a majonézmártással, végül a vékony gerezdekre vágott citrommal és a félretett petrezselyemmel díszítve tálaljuk. A szépség kedvéért csak az asztalnál keverjük össze. Előételként, könnyű vacsoraként kínálhatjuk.

Görög saláta

Hozzávalók:

  • 1 uborka
  • 4 paradicsom
  • 1 fej lilahagyma
  • 8-10 szem zöld és fekete olajbogyó vegyesen
  • 20 dkg Feta sajt
  • olívaolaj
  • fehérborecet
  • só, bors, pici cukor

Az uborkát és a sajtot kis kockákra vágjuk, a paradicsomot és lilahagymát pedig cikkekre. A többi összetevőből öntetet készítünk, meglocsoljuk vele a salátát, rászórjuk az olajbogyót és tálaljuk.

Hamburgi gombasaláta

Hozzávalók (4 személyre):

  • 30 dkg gomba
  • 10 dkg póréhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 2 paradicsom
  • 1 fej saláta
  • 10 dkg uborka
  • só, bors
  • 1 citrom leve
  • 2 tojássárgája
  • 1 evőkanál mustár
  • 2 dl olaj
  • 1 dl tejföl
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 csokor kapor

A zöldségeket megtisztítjuk, a gombát cikkekre, a többit kockára vágjuk. Keverőtálban a tojássárgákat és a mustárt habverővel elkezdjük habosra keverni. Vékony sugárban hozzácsurgatjuk az olajat. Az így kapott majonézalapba belekeverjük a tejfölt, a citrom levét és a darabolt zöldségeket. Ízesítjük sóval és őrölt borssal. Önálló ételként pirítóssal fogyasztjuk, de kínálhatjuk köretként is.

Majonézes burgonyasaláta

Hozzávalók:

  • 80 dkg burgonya
  • 2 fej lilahagyma
  • 4 evőkanál majonéz
  • 2 dl tejföl
  • 1 kiskanál cukor
  • só, borsikafű, pár csepp citromlé, kis víz

A burgonyát héjában megfőzzük, majd meghámozzuk és felkarikázzuk. A lilahagymát szintén vékony karikákra vagy cikkekre vágjuk. A többi hozzávalóból mártást készítünk, beletesszük a hagymát és a kihűlt burgonyát. Óvatosan megkavarjuk.

Parmezános mártás

Hozzávalók:

  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 csésze tyúkhúsleves (kockából)
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál reszelt parmezán sajt
  • 1 evőkanál citromlé
  • kb.1 dl majonéz

A petrezselyemzöldet apróra összevágjuk, a fokhagymát fokhagymanyomón átnyomjuk, majd a többi hozzávalóval alaposan összekeverjük. Hűtőben érleljük legalább fél órát. Grillezett húsokhoz kínáljuk.

Sajtkoktél

Hozzávalók (4 személyre):

  • 10 dkg ementáli sajt
  • 10 dkg szekszárdi sajt
  • 5 dkg camembert sajt
  • 1 paradicsom
  • 3-4 evőkanál majonéz
  • 2 alma
  • só,őrölt bors
  • 1-2 evőkanál tejföl

A sajtokat, a paradicsomot és a hámozott almát kockára vágjuk, majd összekeverjük a majonézzel és a tejföllel.Sóval, borssal ízesítve kelyhekbe töltjük. Fél órára hűtőszekrénybe tesszük. Toastkenyérrel, pirított dióval, mandulával tálaljuk.

Sajtos saláta pulykasonkával

Hozzávalók (4 személyre):

  • 1 fej saláta
  • 15 dkg pulykasonka
  • 15 dkg mozzarella sajt
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 15 dkg paradicsom
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, őrölt bors
  • zsályalevél, kakukkfű, bazsalikom
  • 2 evőkanál fehérborecet

A salátát alaposan megmossuk, majd leveleire szedjük. A sonkát vékonyan felszeleteljük, a sajtot és a paradicsomot felkarikázzuk. Keverőtálban összekeverjük az olívaolajat, a fehérborecetet, a friss fűszereket, a sót, az őrölt borsot. Hozzáadjuk a feldarabolt anyagokat és ezzel is összekeverjük, majd hűtőbe tesszük. Körülbelül 1/2 órát állni hagyjuk, majd tányérokra halmozzuk.

Téli saláta

Hozzávalók (4 személyre):

  • 1 fej saláta
  • 2 paradicsom
  • 2 főtt tojás
  • 2 evőkanál majonéz
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 1 evőkanál tejföl
  • só, őrölt bors
  • 1 evőkanál durvára vágott pörkölt dió

A salátát jól megmossuk, majd lecsepegtetjük. Összekeverjük a cikkekre vágott paradicsomot, tojást, majonézt, a finomra vágott petrezselyemzöldet és tejfölt. Sózzuk, majd a saláta kisebb leveleivel összekeverjük. A kész salátát a nagyobb levelekre halmozva tálaljuk. A tetejét megszórjuk a durvára vágott pörkölt dióval.

Tonhalas paradicsomsaláta

Hozzávalók (4 személyre):

  • 50 dkg paradicsom
  • 1 karcsú póréhagyma
  • 2 doboz olajos tonhal (240g)
  • 1 citrom leve
  • 12-15 szem fekete olívabogyó
  • 1 kiskanál enyhén csípős mustár
  • só, bors, porcukor
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 szál bazsalikom

A paradicsomot cikkekre vágjuk, a póréhagymát felkarikázzuk. A tonhalnak lecsurgatjuk a levét, ráfacsarjuk a citrom levét, rászórjuk az olajbogyót. A többi hozzávalóból öntetet készítünk és meglocsoljuk vele a salátát.