Egyszerű marhasült

Hozzávalók (4 személyre):

  • 6-7 szelet, ujjnyi vastag marhafelsál
  • 1 nagy fej fokhagyma
  • só, bors, majoranna
  • olaj a sütéshez

A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk. Forró olajban hirtelen megsütjük mindkét oldalát, csak éppen hogy megkapja, majd megszórjuk a majorannával és felöntjük egy kis vízzel. A fokhagymát karikázzuk, rászórjuk a húsra, majd lefedjük és mérsékelt tűzön pároljuk, míg a hús meg nem puhul. (Időnként öntsünk alá egy kis vizet, nehogy leégjen, de mindig csak keveset!) Elég sok idő kell neki, de finom szaftos, könnyű sült lesz belőle. Köretként burgonyapüré vagy petrezselymes burgonya illik hozzá.

Vörösboros hátszín

Hozzávalók (4 személyre):

  • 60 dkg hátszín
  • 20 dkg gyöngyhagyma vagy fehérhagyma
  • 2 dl száraz vörösbor
  • 1 csapott evőkanál cukor
  • dijoni mustár
  • olaj
  • só, őrölt bors

A húst két nappal az elkészítése előtt bepácoljuk: ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, mindkét oldalukat bekenjük mustárral, kissé megsózzuk, megszórjuk őrölt borssal. Tálba rakjuk és annyi olajat öntünk rá, hogy éppen ellepje, majd lefedve hideg helyre tesszük. Elkészítés előtt kissé kiverjük a húst. Forró olajon a szeletek mindkét oldalát hirtelen átsütjük, épp csak hogy megkapja, majd kiszedjük. A megmaradt olajba beleszórjuk a cukrot, megpirítjuk, majd ráöntjük a vörösbort, s amikor a cukor feloldódott, hozzáadjuk a gyöngyhagymát/cikkekre vágott fehérhagymát és néhány percig főzzük benne. Ezután beletesszük a hússzeleteket és fedő alatt puhára pároljuk. A vége felé sóval, borssal ízesítjük a szaftot is. Zsemlegombóccal tálaljuk.

Borsos tokány

Hozzávalók:

  • 60 dkg marhalábszár
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 4 dkg zsír vagy olaj
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 1 zöldpaprika
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 1 paradicsom
  • 1 dl tejföl
  • 1 dkg /kb.1 evőkanál/ liszt
  • babérlevél, őrölt bors, só
  • pár csepp ecet, csipet cukor

A szalonnát vékony csíkokra vágjuk és kisütjük, majd a pörcöt félrerakjuk.  A zsírját leszűrjük, a többi zsiradékhoz öntjük és ebben fonnyasztjuk meg a felkockázott vöröshagymát.  A húst kockákra vágjuk, beletesszük a hagymás zsiradékba, megsózzuk. Gyakori kevergetés közben átsütjük, majd vízzel felengedjük, s a pörkölthöz hasonlóan kevés lében pároljuk. Ekkor már hozzáadhatjuk a szeletekre vágott paprikát, paradicsomot, babérlevelet, egy késhegynyi őrölt borsot, a fehér bort. Jól lefödve puhára pároljuk, majd levesszük a fedőt és zsírjára sütjük. Ezután megszórjuk a liszttel, kissé megpirítjuk, beleöntjük a tejfölt és annyi vizet adunk hozzá, hogy mártás sürüségű legyen. Pár csepp ecettel, csipetnyi cukorral fűszerezzük, hozzáadjuk a pörcöt és forralunk egyet rajta.(Kockázhatunk bele kb.2 db csemegeuborkát, és akkor elhagyható az ecet és cukor.) Tésztával kínáljuk.

Zöldséges marhahús

Hozzávalók :

  • 40 dkg marhahús
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • 2 evőkanálnyi hagymakocka
  • 1 kisebb cukkini (vagy más zöldségféle)
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál száraz fehérbor
  • 2 evőkanál világos szójaszósz
  • só, bors, gyömbér, esetleg curryszósz
  • olaj

A húst csíkokra vágjuk és megforgatjuk az étkezési keményítőbe. Hozzáadjuk a hagymakockát, az apróra vágott fokhagymát, a cukkinit apró kockára vágva és megpirítjuk forró olajban. Közben apránként hozzáadjuk a bort és a szójaszószt.  Ízlés szerint ízesítjük a sóval, borssal, gyömbérrel és esetleg curryszósszal. Rizzsel tálaljuk.