Kukoricás rizssaláta

Hozzávalók:

  • 1 zacskó gyorsrizs
  • 25 dkg konzerv csemegekukorica
  • 5 dkg mazsola
  • 1 csokor zöldhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 húsleveskocka
  • 2 csokor friss kapor
  • 2 dl majonéz
  • 2 dl tejföl
  • 1/2 mokkáskanál őrölt fehér bors
  • só, porcukor, ízlés szerint citromlé

A rizst megfőzzük, de a főzővízbe előzőleg beletesszük a húsleveskockát is. A majonézt és a tejfölt simára keverjük, majd citromlével, borssal és csipetnyi porcukorral ízesítjük. Belekeverjük az egyik csokor finomra vágott kaprot, valamint az összezúzott fokhagymát. A főtt rizst a mártásba öntjük. A mazsolát megmossuk, kevés, forrásban levő vízbe szórjuk. 1 percnyi forralás után a lángról lehúzva lefedjük, 10 percig hagyjuk puhulni. Ezután leszűrjük és hozzáadjuk a salátához. Belekeverjük a megtisztított,vékonyra karikázott zöldhagymát és a leszűrt kukoricát. Hűtőben érleljük néhány órán keresztül. Tálalás előtt meghintjük a maradék kaporral.

Húsos kukoricapuffancs

Hozzávalók (4 személyre):

  • 1 zacskó fagyasztott morzsolt kukorica vagy 1 doboz konzerv csemegekukorica
  • 20 dkg sovány, darált sertéshús
  • 2 tojás
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 dl száraz / félszáraz fehérbor
  • 2 púpos evőkanál kukoricaliszt
  • 1 evőkanál finomliszt
  • 1-1 kiskanál sütőpor és só
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 mokkáskanál törött bors
  • a sütéshez olaj

Egy evőkanál olajon megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát, majd rátesszük a darálthúst és fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk a fagyos kukoricát (vagy a levétől leszűrt csemegekukoricát), a felvert tojást, bort, kukorica- és finomlisztet, fűszereket, zúzott fokhagymát, sütőport és a finomra vagdalt zöldpetrezselymet. A masszát jól összedolgozzuk, majd fél óráig pihentetjük. Ezután a masszát evőkanállal bő forró olajba adagolva a puffancsok mindkét felét megsütjük. Ha már pirosasbarna, kivesszük az olajból és jól lecsöpögtetjük. Salátával tálaljuk.

Kukoricás csirke

Hozzávalók:

  • 1 kg csirke alkatrész ízlés szerint
  • 1 kg csemegekukorica
  • 1/2 l tejföl
  • 40 dkg reszelt sajt
  • olaj, liszt, só

 

A csemegekukoricát, tejfölt és a reszelt sajtot összekeverjük. A csirkedarabokat beirdaljuk, megsózzuk, megforgatjuk lisztben, és olajban kisütjük. A kisült csirkét beletesszük a kukoricás keverékbe úgy, hogy az teljesen befedje. Hozzáöntünk az olajból is kb 1 dl-t, és a sütőben forrásig melegítjük.

A receptet beküldte: Kőhidi Tamás

Kínai tojásos kukoricaleves

Hozzávalók 6 személyre:

  • 1 doboz (250 g) kukoricakonzerv
  • 1 l csontleves vagy erőleves (kockából a legegyszerűbb)
  • 1 körömnyi gyömbér
  • 1 csipet zellersó
  • 1 mokkáskanál fehér bors
  • 1 ek. saké (rizspálinka) vagy semleges fehér pálinka (pl. vodka)
  • 2 dkg kukorica- vagy rizsliszt
  • 2 egész tojás
  • petrezselyem

Erős csontlevest főzünk vagy kockából erőlevest, beledobjuk a gyömbért és 10 percig lassú tűzön forraljuk vele.Lecsorgatjuk a kukoricát, a levesbe tesszük, forrásig hevítjük.Közben elkészítjük a „habarást”: a zellersót, a levestől függő mennyiségben konyhasót, az őrölt fehér borsot kikeverjük a pálinkával, majd hozzáadjuk a pici hideg vízben feloldott kukoricalisztet vagy rizslisztet, a levesbe keverjük és lassú tűzön még kb. 1 percig forraljuk, amíg kissé besűrűsödik.Levesszük a tűzről, eltávolítjuk a gyömbért, gyors mozdulatokkal belekeverjük a felvert tojásokat, tetejét meghintjük finomra vágott petrezselyemmel, azonnal tálaljuk. Akkor jó, ha egy kicsit csípős!