Burgonya garatin

Hozzávalók:

  • 1 kis burgonya
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 dl tejszín
  • 3 dl tej
  • bors
  • szerecsendió

A meghámozott burgonyát karikára vágva sütőtálba lerakjuk. Az összezúzott fokhagymával megszórjuk, fűszerezzük. Ráöntjük a tejszínt és a tejet, összeforgatjuk. Előmelegített sütőben 1 órán át sütjük. Időnként vigyázva, hogy a burgonya szét ne törjön,megkeverjük. Tálalás előtt megszórjuk kevés reszelt sajttal is.

„Homokos” krumpli

Hozzávalók:

  • 1 kg krumpli
  • 80 g zsemlemorzsa
  • pár csík bacon
  • oliva olaj

A krumplit  héjjában félkeményre főzzük, meghámozzuk, majd hasábokra szeleteljük. Egy nagy tepsiben pár csepp olivaolajat egyenletesen eloszlatunk, és a zsemlemorzsában megforgatott burgonyát beletesszük. Letakarjuk néhány szelet baconszalonnával, majd 1-1,5 óra alatt 200 °C-on pirosra sütjük.

Citromos krumplileves virslivel

Hozzávalók:

  • 1 kis fej hagyma
  • 40-50 dkg krumpli
  • 1 pár füstölt virsli (20 dkg)
  • 1/2 citrom
  • 1 nagyobb szelet piros húsú paprika
  • 1 kiskanál pirospaprika
  • 2 tyúkhúsleveskocka
  • 1 doboz tejföl
  • 1 evőkanál rizsliszt
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • só, őrölt fehér bors, csipet cukor
  • olaj

 

A hagymát és a krumplit meghámozzuk, a hagymát finomra, a krumplit apró kockákra vágjuk. Az olajat felforrósítjuk, megfonnyasztjuk benne a hagymát. Beleforgatjuk a krumplit, élénk tűzön 1 percig pirítjuk, aztán meghintjük a pirospaprikával,sózzuk, borsozzuk és felengedjük 1,3 liter hideg vízzel. Felforraljuk, belemorzsoljuk a leveskockát, félig lefedve, kis lángon majdnem puhára főzzük. Felkarikázzuk a virslit, a paprikát vékony csíkokra metéljük és hozzáadjuk. Továbbra is félig lefedve még 4-5 percig főzzük. Elkeverjük a rizslisztet a tejföllel és 1 merőkanál főzőlével, a leveshez öntjük, lassú forralással besűrítjük. Utánaízesítjük sóval, borssal, aztán lehúzzuk a tűzről és a citrom levével ízlés szerint savanyítjuk ( a leves alapíze enyhén savanykás). Egy csipet cukorral enyhíthetjük, hogy ne legyen olyan „vad” savanyú! Belekeverjük az apróra vágott petrezselymet és citromkarikákkal tálalhatjuk.