Hozzávalók :
- 1,5 kg cukkini
- 50 dkg darált hús
- 10 dkg margarin vagy olaj
- 3 dl tejföl
- 4 tojás
- 10 dkg reszelt sajt
- ízlés szerint só, őrölt bors
A cukkinit megmossuk, meghámozzuk, kétfelé vágjuk, a belsejét kanál segítségével kikaparjuk, majd a húsát fél centiméteres vastagságú szeletekre vágjuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük. Ezután szűrőlapát segítségével kiszedjük és hagyjuk lehűlni. A tojásokat keményre főzzük, majd megpucoljuk és karikákra szeleteljük. A zsiradék felét felmelegítjük, hozzáadjuk a darált húst, jól átkeverjük, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, kevés vizet öntünk alá és megpároljuk. Egy jénai tálat vagy tepsit kikenünk a maradék zsiradékkal, majd a cukkiniszeletek felét a tálba terítjük. Erre rétegezzük a húst és a tojáskarikákat, kissé megsózzuk, majd meglocsoljuk a tejföl egy részével. Ezután betakarjuk a maradék cukkinivel, majd rálocsoljuk a megmaradt tejfölt is. Hideg sütőbe téve átsütjük. Közben rászórjuk a reszelt sajtot, és addig sütjük, míg a sajt ráolvad.