Csirkemell pirított gombával

Hozzávalók (4 személyre):

  • 20 dkg erdei gomba
  • 20 dkg sampinyon gomba
  • 2 ek. vaj / margarin
  • 1 nagy csokor petrezselyem
  • 4 kisebb csirkemell
  • só, bors
  • 4 ek. liszt
  • 2 ek. olaj
  • 1 dl száraz fehérbor
  • néhány salátalevél

A kétféle gombát megtisztítjuk, kalapkájukat és szárukat felszeleteljük. A vajat / margarint felforrósítjuk, rádobjuk a gombát és fedő nélkül, erős tűzön 5-6 percig pirítjuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, lehúzzuk a tűzről, lazán összekeverjük a finomra vágott petrezselyemmel, fedő alatt melegen tartjuk. A csirkemelleket kicsontozzuk, bőrüket lehúzzuk, leöblítjük, szárazra törölgetjük. Bedörzsöljük sóval, frissen őrölt borssal, majd lisztbe forgatjuk, lerázzuk róluk a fölösleget. Egy nagyobb serpenyőben felforrósítjuk az olajat, beletesszük a csirkemelleket és mérsékelt tűzön, fedő nélkül, mindkét oldalukon 5-5 percig aranysárgára sütjük őket, majd alájuk öntjük a bort és erős tűzön további 5 percig forraljuk. Kivesszük a serpenyőből a húst, négy fél mellet egészben hagyunk, négyet kissé rézsútosan felszeletelünk és eredeti formájukra igazítva előmelegített tálra rendezzük őket. Melléjük-köréjük halmozzuk a pirított gombát, végül bevonjuk az átszűrt pecsenyelével és a leöblített salátalevelekkel díszítjük. Burgonyapüré, krokett, polenta, rizibizi illik hozzá.

Grillezett csirkecombok padlizsánágyon

Hozzávalók :

  • 6 db csirkecomb
  • 2 db padlizsán
  • 10 dkg csiperkegomba
  • 10 dkg paradicsom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 dl étolaj
  • 1 evőkanál grill fűszerkeverék
  • só, csipet gyömbérpor

A csirkecombokat félbevágjuk, megmossuk, lecsepegtetjük. Bedörzsöljük a fűszerkeverékkel és 1 napig állni hagyjuk. Mielőtt sütjük, elkészítjük a zöldségragut : a finomra vágott vörös- és fokhagymát előhevített olajon lepirítjuk, rádobjuk a megmosott, felkockázott padlizsánt, gombát, paradicsomot. Enyhén megsózzuk, meghintjük a gyömbérporral. A kész grillcombokat erre a zöldségágyra tesszük. Snidlinges rizzsel körítjük.

Gyors csirkevacsorák

MÉZES, SZÓJÁS: 2 evőkanál mézet összekeverünk 0,7dl szójaszósszal, 1 összenyomott fokhagymagerezddel, 1 kiskanál gyömbérporral és 0,7dl vízzel. Ebbe mártogatjuk a feldarabolt bontott csirkét, s a megmaradt mártást ráöntve 180 C-os sütőben készre sütjük.

CITROMOS, FOKHAGYMÁS: 0,7dl citromlevet 2 összenyomott fokhagymagerezdet, 2 kiskanál őrölt feketeborsot, 1 teáskanál cukrot összekeverünk. Az ebbe mártogatott feldarabolt csirkét ugyancsak 180 C-os sütőben készre sütjük.

Kínai sült csirke salátával

ozzávalók (4 személyre):

  • 1 nagyobb csirke
  • 1 diónyi friss gyömbér/1 mk. szárított
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 narancs
  • 8 evőkanál szójaszósz
  • 6 evőkanál olaj
  • 1 fej jégsaláta
  • 2 paradicsom
  • 2 zellerszár
  • 1 piros húsú paprika
  • 2 ecetes uborka
  • 2 szelet szendvicskenyér
  • 2 dl natúr joghurt
  • 1 mokkáskanál cukor
  • 2 evőkanál citromlé
  • 1 mokkáskanál fehérbors

A csirkét megmossuk, szárazra töröljük, és hat nagyobb darabra vágjuk (mell, combok, szárnyak, hát). A gyömbért megtisztítjuk, lereszeljük. A fokhagymát áttörjük. A narancsot alaposan megmossuk, héját lereszeljük, felének a levét kinyomjuk. Összekeverjük a szójaszószt, a gyömbért, a fokhagymát, a narancs héját és levét, az olajat. Beleforgatjuk a csirkedarabokat, és legalább 3 órát állni hagyjuk benne. A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk, lecsepegtetjük, és vékony csíkokra/karikákra vágjuk. Nagy salátástálban összekeverjük. A kenyeret apróra felkockázzuk, és a vajon barnára pirítjuk. Elkészítjük a salátaöntetet : a joghurtot simára keverjük a cukorral, a citromlével, 1 csipet sóval, és fehér borssal ízesítjük. Ráöntjük a zöldségekre, és összeforgatjuk. A húst bőrével lefelé a sütő rostjára fektetjük, betesszük a sütőbe, alátoljuk a tepsit, és 200 fokon (gázsütő 3. fokozat) 30 percig sütjük. Megfordítjuk a húsokat, bekenjük a marináddal, és további 25 percig, pirosra sütjük. A salátával tálaljuk.

Mézes csirke

Hozzávalók :

  • kb. 8 csirkecomb (ízlés szerint alsó vagy felső)
  • 2 kiskanál olaj
  • 2 evőkanál méz
  • 1 evőkanál mustár
  • 2 kiskanál currypor

A csirkecombokat előző este sózzuk le. A pác összetevőit keverjük össze és alaposan kenjük be vele a csirkecombokat. Kiolajozott tepsibe tesszük, letakarjuk alufóliával és így sütjük, amíg a hús megpuhul. Ezután levesszük a fóliát és pirosra sütjük.

Rozmaringos csirkecomb

Hozzávalók (4 személyre):

  • 4 nagyobb (egész) csirkecomb
  • 1-1 teáskanál friss vagy szárított rozmaring és zsálya
  • 3 evőkanál olaj
  • 1 dl fehérbor
  • 2 dl tejszín
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 teáskanál cukor
  • 1 evőkanál liszt
  • só, őrölt bors

A friss fűszereket apróra vágjuk. A csirkecombokat szétvágjuk, sózzuk, borsozzuk és az összekevert fűszerekkel jól bedörzsöljük, majd a felforrósított olajban minden oldalukat aranybarnára sütjük. A combokat kivesszük a serpenyőből, és a sütőben alufóliával letakarva puhára pároljuk. A visszamaradt szaftot felengedjük a borral és a tejszínnel, beletesszük a zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, és cukorral ízesítjük. Besűrítjük a liszttel, és felforraljuk. A combokat a szósszal tálaljuk. Salátával kínáljuk.

Sonkás-tormás csirke

Hozzávalók :

  • 1 nagy csirkemell
  • 10 dkg főtt, kötözött sonka vagy tarja
  • 5 dkg füstölt szalonna
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 1 evőkanál ecetes torma
  • 1 dl tejföl
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 teáskanál vegeta
  • 3 evőkanál morzsolt csemegekukorica
  • ízlés szerint só, fehér bors, cukor

A csirkemellet csontjától és bőrétől megfosztjuk, majd nagyon vékony csíkokra vágjuk. A sonkát ugyancsak felcsíkozzuk. A füstölt szalonnát nagyon apró kockákra daraboljuk és serpenyőben kevergetve a zsírját kiolvasztjuk. Rádobjuk a hagymát, és üvegesre pirítjuk. Beletesszük a csirkemell csíkokat, és néhány percig még tovább pirítjuk. Ha a hús minden darabkája megfehéredett, ráöntünk egy pohár vizet. Rászórjuk a vegetát és a borsot, majd jól összekeverjük. Lefedve puhára pároljuk. Ezután belekeverjük a sonkacsíkokat, a kukoricát és az ecetes tormát, végül pedig az 1 dl vízzel simára kevert lisztet és tejfölt, ráöntjük a forrásban levő ételre. Kevergetve jól átforraljuk és ízlés szerint sóval, csipetnyi cukorral ízesítjük. Sűrű mártás lesz alatta. (Ha mégsem elég sűrű, el kell párologtatni, vagyis nyílt lángon addig forralni, amíg jól besűrűsödik.) Szalmakrumpli és párolt sárgarépa illik hozzá,de egyéb, ízlés szerinti körettel is tálalható. Húsvétra való, igazi könnyű étel.
Mikor éppen van itthon füstölt házi húsos kolbászom akkor úgy készítem, hogy a sonka közepét kifúrom s belehúzok egy rúd kolbászt. Amikor sütésre készen áll, előveszek egy sütőzacskót, ízlés szerint befűszerezem és vörösborral meglocsolom a bárányt, belehelyezem a sütőzacskóba, lezárom és puhára sütöm.

A receptet beküldte: Horváth Andi

Tejszínes csirke

Hozzávalók (5-6 személyre):

  • 14-15 db csirkecomb
  • 1 csomag fagyasztott mexikói zöldségkeverék (450 g)
  • 1 zacskó tejszín ( 0,33 l)
  • bors
  • vegeta

A csirkecombokat megmossuk, beszórjuk vegetával, sóval, borssal. Egy nagyobb tepsibe kevés olajat öntünk, majd szorosan lerakjuk az aljára a combokat. Alufóliával lefedve a szokásos módon megsütjük. Egy serpenyőben kevés vajon megpároljuk a zöldségkeveréket, majd a már kész csirkecombokra öntjük, szétterítjük rajta. Ezután meglocsoljuk a tejszínnel és visszatéve a sütőbe pirosra sütjük.

Almás-krumplis csirkesaláta

Hozzávalók:

  • 35 dkg sült csirkehús
  • 15 dkg füstölt sonka
  • 2 közepes alma
  • 30 dkg főtt krumpli
  • 1 fej saláta
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál almaecet
  • só, bors

A főtt krumplit felkockázzuk, összeforgatjuk az olajjal, majd hozzátesszük a csíkokra metélt csirkehúst és sonkát, a vékony gerezdekre vágott almát és a felmetélt salátát. Sózzuk, borsozzuk és ecettel leöntjük. Összekeverjük, 30 percre hűtőbe tesszük. Salátalevéllel bélelt tálba tálaljuk.

Csirkehúsos egytál

Hozzávalók 2 személyre :

  • 30 dkg csirkemellfilé
  • 1 piros pritamin- vagy kaliforniai paprika
  • 15 dkg gomba
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 evőkanál olaj
  • 1,25 dl fehérbor
  • 1 evőkanál szójaszósz
  • 1 kiskanál só
  • 1/4 kiskanál bors
  • 1 kiskanál töröttpaprika
  • 1 doboz konzervkukorica (280 g)
  • 4 evőkanál tejszín

A húst kb. 4 cm-es darabokra vágjuk. Kiszedjük a paprika magházát és a hússal egyforma darabokra vágjuk. Megtisztítjuk a gombát és vékony szeletekre vágjuk, a hagymát pedig apró kockákra. Az így előkészített hozzávalókat a felsorolás sorrendjében kevés olajon külön-külön megpirítjuk és kiszedjük. A bort és a fűszereket a pirításból visszamaradt léhez adjuk és felforraljuk. Belekeverjük a megpirított hozzávalókat és fedő alatt pároljuk. Az utolsó 5 percben hozzáadjuk a kukoricát és a tejszínt, és együtt főzzük.Ízesítjük és tálaljuk. Vajon forgatott rizs vagy baguette illik hozzá. Variáció : csirkemell helyett készíthetjük pulyka felsőcombbal is!